Tamás-Láng Andrea
Pszichológus, munka- és szervezetszakpszichológus, képzésben lévő pár- és családterapeuta
Két évtizede emberek támogatásával foglalkozom és tapasztalatom szerint az életünk során időről időre kerülhetünk olyan helyzetbe, olyan életszakaszba, amely nagy nehézséget jelent számunkra, és ilyenkor jól jön a segítség.

Szakterületek
önbizalom, önismeret, elfogadás, kapcsolati problémák, konfliktuskezelés, válás, gyász, veszteség, szorongás, pályamódosítás, kiégés/burnout
Bemutatkozás
Mivel évekig nagy szervezetekben dolgoztam, van rálátásom a munkahelyi kihívásokra, konfliktusokra, stresszhelyzetekre, teljesítményelvárásokra. Támogatói feladataimban egyre nagyobb hangsúlyt kapott a kapcsolatok kezelése, a munkahelyi és magánéleti területek egymásra hatása. Az élményeimnek köszönhetően fokozatosan fordultam a pár- és családterápia felé, ami rendszerszemlélettel, a benne élők együttes megélésein keresztül segít. Mindezek hatására az egyéni és párkapcsolati nehézségek, elakadások kerültek a munkám középpontjába.
Örökbefogadással foglalkozó szakemberként az örökbefogadást megelőző, illetve azt követő helyzetek specialitásaira széles rálátással rendelkezem.
Amikor olyan életszakaszba érünk, ahol az eddig bevált gyakorlatok nem adnak elég jó megoldást, érdemes kívülről ránézni a helyzetre. A valós önismeret segít, hogy olyan életet élhessük, amelyben a személyes képességeinket kibontakoztathatjuk, örömre, kiegyensúlyozottságra és teljesítményre egyaránt képesek lehetünk.
Odafordulással, empátiával, elfogadással és személyre szabott eszközökkel segítem a hozzám fordulókat. A kölcsönös bizalom és tisztelet légkörében, a nehézséget jelentő helyzetekre, kapcsolatokra fókuszálunk. Fontosnak tartom, hogy mindenkit a saját tempójához igazodva és az erőforrásai mozgósításával segítsek a nagyobb mértékű önazonosság és konstruktivitás elérésében. Az első lépés önálló, utána már együtt haladunk az úton!
Keressen bizalommal az alábbi témakörök kapcsán:
-
életvezetési nehézségek, önértékelési problémák
-
önismeret fejlesztése
-
munkahelyi kihívások (pl. konfliktusok, teljesítményelvárások)
-
párkapcsolati problémák (pl. szakítás, válás, kommunikáció)
-
örökbefogadás