top of page

Hogyan segíti a személyiségfejlődést a jó visszajelzés?

Frissítve: márc. 25.

A gyermek leginkább azért viselkedik „jól”, mert nem akarja elveszíteni a szülő(k) szeretetét. Érdemes úgy kommunikálni felé, hogy ne az egészségtelen, görcsös ragaszkodás maradjon meg tudattalanul a szívében és a fejében, hanem a jó visszajelzések mentén később egy érett, reálisan gondolkodó és egészségesen kötődő felnőtt legyen belőle.





Hogyan sérül a lélek a nem megfelelő visszajelzések miatt?

  1. A visszajelzéseknél nagyon fontos, hogy az érzéseket relevánsan adjuk vissza, mert különben a gyermek saját érzéseivel sem lesz tisztában, így nem fogja tudni, hogyan kezelje azokat.

  2. Az állandó negatív visszajelzések azt üzenhetik a gyermek felé, hogy nem alkalmas semmire, hogy értéktelen.

  3. A minősítések (rossz vagy, buta vagy, alkalmatlan vagy, tehetségtelen vagy…) azért károsak, mert az illető óhatatlanul is ezzel fogja azonosítani magát, vagyis beskatulyázódik. Az oktatási intézmények potenciális táptalajai ennek a viselkedésmódnak.

  4. A dicséretet Thomas Gordon egyenesen kommunikációs gátnak tartja. Ugyanis ahelyett, hogy konkrétan fogalmazna a dicsérő, annyit mond, hogy ügyes vagy, vagy hogy megdicsérlek. Ráadásul maga a kifejezés inkább szól a dicsérőről, semmint a megdicsért személyről. Ily módon egy függő helyzetet alakít ki, mert aki megdicsér, az fölé helyezi magát a másiknak.


Hogyan fogalmazzunk, hogy a másik abból reális információkhoz jusson?

Sokan nem gondolkoznak azon, mit és hogyan kommunikálnak gyermekük felé. Különbség van aközött ugyanis, hogy „csináld meg a házi feladatot, mert különben egyest kapsz” és aközött, hogy „csináld meg a házi feladatot, mert az órai tananyagot már azáltal is tanulod, hogy megcsinálod a házit”. A példából látható, hogy mennyire fontos, hogy reális célokat adjunk a gyereknek. Tehát ne a túlélésre tanítsuk meg, hanem arra, hogy az egyes ismeretek hogyan segítik az ő életét.


A másik fontos tanács, hogy egyensúlyba kell hozni az érzéseket és a mondanivalónk tartalmát. Hiszen, ha a gyermekre vagy kollégára ráöntjük az érzéseinket, akkor ő csak a dühöt fogja érzékelni, a mondanivalónk teljesen figyelmen kívül marad.


A konfliktushelyzetekben is nagyon nagy hangsúlyt kell fektetünk az érzelmeink kifejezésére és arra, hogy milyen következményei vannak ránk és a kapcsolatra nézve. Ha a játék hevében eltörik egy váza, akkor ahelyett, hogy azt mondjuk, „dühös vagyok rád, mert eltörted a vázát”, mondjuk inkább azt, hogy „szomorú/dühös vagyok, mert eltörött a legkedvesebb vázám, és ilyet már sehol nem lehet beszerezni”. Ha még kicsi – mondjuk 4-5 éves – a gyermekünk, akkor azt is hozzátehetjük, hogy „tudod, ez olyan, mint amikor az oviban valaki elszakítja az alvókádat”.


A jó visszajelzésben tényeket mondunk a másik viselkedésével kapcsolatban, és érzéseket közlünk magunkra vonatkozóan, akár pozitív, akár negatív a kritikánk.


Amikor a környezetünk meghallja, hogy másként fogalmazunk, mint eddig, akkor először meglepődik, talán még ellen is áll. Aztán kérdez, hogy miért beszélünk ilyen furcsán. Végül megszokja. A lényeg a rendszeresség, és az, hogy a módszer, amit használunk, az érzelmi szintre is eljusson, mert úgy leszünk hitelesek.


Sokszor nehéz a másiknak elmondani tényszerűen, hogy mit csinál jól, miben jó, vagy éppen min kellene változtatnia. Nem így vagyunk nevelve. Ha tartósan nem tudunk változtatni a kommunikációnkon, akkor amögött van valamiféle félelem, amellyel érdemes foglalkozni. Szakembereink készséggel segítenek a kommunikációban és önismeretben fejlődni vágyóknak!

7 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page