Nagyon sok olyan mondás van, amely valamilyen megfigyelésen alapszik. Ezek kapaszkodót nyújthatnak az embernek a szorult helyzetekben, de az egyedi esetekben viszont pont az ellenkező hatást válthatják ki.
Hogy miben tud segíteni az idő, és miben nem, jó kérdés. Abban mindenképpen, hogy a számunkra nehéz helyzetektől egyre távolabb visz. Amikor benne vagyunk a helyzetben, például a haldokló szerettünk mellett vagy éppen egy válás kellős közepén állunk, akkor leginkább vánszorog, és szinte azért könyörgünk, hogy múljanak már el a vészterhes időszakok.
Ami a gyászt illeti, van egy jó hírünk. Az idő segít, de csak egy esetben. Ha nem hárítjuk magunktól mind azokat az érzéseket, amelyek az elhunyttal szemben meglepnek bennünket. Ilyen lehet a harag, hiszen itt hagyott minket, és természetesen a lehető legrosszabb pillanatban. A halál sosem jön jókor. Illetve, amikor később a szeretteinkkel való beszélgetéseinkben felidézzük a halál körülményeit, akkor gondolhatunk rá másképp.
A haragon kívül a szomorúság és a hiány érzése is útitársunk, és ezek teljesen természetes érzések ebben a helyzetben. A csalódottság is kísérheti a gyászt, mondjuk egy gyermek esetében, aki azt hiszi, hogy a hirtelen elvesztett szülője vagy nagyszülője örökké él. Szóval, ha megengedjük magunknak, és ki merjük mondani ezeket az érzéseket, akkor jelentős terheket dobunk le magunkról. Ha nem kezeljük tabuként a halál tényét, és merünk róla beszélni a családban, akkor együtt még könnyebb feldolgozni a gyászt.
Amiről mindenképpen kell szólnunk, hogy a gyászt kísérő érzések sosem spórolhatók meg. Rengeteg hátránya van, ha megpróbálunk úgy tenni, mintha nem is létezne, mintha nem is fájna.
Az egyik ilyen folyamat, amikor az idő biztos, hogy nem segít, az a bagatellizáció, vagyis, amikor a gyászolót az elhunythoz ambivalens kapcsolat fűzi. Kezdetben a hozzátartozó megkönnyebbülést érezhet, a szorongás, lehangoltság hiányozhat. Úgy él, mintha mi sem történt volna. Gyakori az aktivitás fokozódása. Hárítja a halottról való beszélgetést, legfeljebb arról beszél, hogy milyen erős volt, milyen jól dolgozta fel a veszteséget. A tagadás hátterében sokszor harag és bűntudat áll. A későbbiekben gyakran jelentkeznek pszichoszomatikus tünetek, gyakori az alkoholizmus.
Vannak helyzetek, amikor az elhunyt nem tartozott éppen a legkedvesebb emberek közé, és folyamatosan traumatizálta a környezetét. Ilyenkor hozhat látszólag megkönnyebbülést a halála, ugyanakkor a hozzákapcsolódó sok-sok negatív érzés és trauma feldolgozásra vár, kizárólag szakemberek által.
Aztán ide kapcsolódik a hipertrofikus gyász, amely általában hirtelen bekövetkező halálesetnél vagy gyermek halála esetén fordul elő. A gyászreakciók eleinte szokatlanul erőteljesek lehetnek. A továbbiakban a gyászoló az erős érzések elnyomására törekszik, így az előtérben sokszor csak a nagyfokú szorongás, szociális visszahúzódottság áll. Egy családtag hipertrofikus gyásza veszélyeztetheti a család stabilitását is. A gyász lefolyása elhúzódó.
Az idő valóban segíthet a gyász feldolgozásában, ugyanakkor kell a szerető, óvó környezet. Ne felejtsük el, hogy mindenképpen vannak olyan esetek, amikor szükséges lehet a külső segítség.
Ha te is ilyen helyzetben vagy, kérd szakembereink segítségét!